A békési egyházmegye észrevételei II. József által felvetett közös templomhasználatról

Kuthi, Ádám (1788) A békési egyházmegye észrevételei II. József által felvetett közös templomhasználatról.

[img]
Preview
Kézirat PDF
00176.pdf

Download (7MB) | Preview
[img]
Preview
Átirat PDF
00175-atiras.pdf

Download (11kB) | Preview

Abstract

A nagytiszteletű Békési egyházmegye észrevételei a közös és váltakozó templomhasználat bevezetését illetően. A Kuthi Ádám egyházmegyei jegyző által, 1788. április 2-án lejegyzett dokumentum 4 pontban foglalja össze az ezzel kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat, de egyben a kifogásokat is. Mint írja, maga ő Felsége akarja annak bevezetését kieszközölni, ha az kölcsönös előnnyel és egyik, s másik oldal sérelme nélkül megtörténhet. Ámde, az egyházmegye semmiképpen nem gondolja, hogy az kölcsönös haszonnal és egyik, s másik oldal sérelme nélkül megtörténhet. 1. Bárhogy is van, Őfelségének feltett szándéka ennek bevezetése. A protestánsok közössége kijelenti, hogy aggódik a saját vallásának szabadsága miatt. Nem csak a kedvezmény korlátozásáért, a védelmezendő vallás gyakorlásáért, hanem azért is, mert úgy vélik, előbb vagy utóbb ez az út a saját vallásszabadságuk teljes eltörléséhez vezet. A katolikusok nagyobb része ennek bevezetését önként nem tudja elfogadni, kivéve, ha a protestánsokat a maga oldalára állíthatja, a protestáns közösség pedig ennek gondolatától is elborzad. 2. Látszik, hogy ő Felsége segíteni akar azok elesettségén, akik a magán vallásgyakorlatot fenntartották a lelkek száma miatt, de templom hiányában a legfelsőbb engedéllyel nem élhettek. Ámde, minthogy a Helytartótanács a katolikus templom közös használatáról ír, ebből a célból a protestánsokat könnyebben lehetne rávenni, hogy másutt, a saját templomaikban adjanak helyet a katolikusoknak, de ez is azt a félelmet kelti a protestánsokban, hogy a katolikusok minden templomban bevezetik a közös templomhasználatot. Semmi sem könnyebb, mint a katolikusokat összeugrasztani, a protestánsokkal, úgy, hogy a protestánsok templomai közösek a katolikusokkal. Amennyiben a protestánsokat megfosztanák a saját templomaiktól, nem kényszeríthetik őket arra, hogy megfosszák őket az azokban lévő, a saját liturgiájukra való eszközöktől. 3. Ennek bevezetése csak a nagyobb gyűlölet és szakadás kiváltója lenne a protestáns és katolikus gyülekezet között. Így végezetül a protestánsok a templomhasználatból ki is zárhatóak. Elsősorban télen, amikor alig van két nap, hogy ne használnák a templomot. Ez növelné a gyűlöletet és a közös épületről való gondoskodás hiányát a megosztás és igazgatás módja miatt, mert ami az egyik rész számára tetszhet, azzal nem lehet elégedett a másik. 4. Amennyiben ezen nehézségek a [rendelet] bevezetésénél nem is lépnének fel: a bevezetés akkor történhet meg, ha kijelentik, hogy senki sohasem háborgatja a protestáns gyülekezetet és híveket saját szent meggyőződésükben, és engedik számukra a liturgiájuk gyakorlását.

Item Type: Article
Creators:
CreatorsSzerző születése/halálaSzerző foglalkozása
Kuthi, Ádám?-1809egyházmegyei jegyző, öcsödi lelkipásztor
Date: 1788. April 02.
Congregation: Békési egyházmegye
Source document: jegyzőkönyvi kivonat
Fond: Békési egyházmegyei iratai. Jegyzőkönyvek 1696-1959. Közgyűlési jegyzőkönyv 1787-1829
Call number: I.29.a.2.
Event Location: sine loco
Location: Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára
References: Kis Bálint: A Békés-Bánáti Református Egyházmegye története (1836), közread. Gilicze László, Kormos László, Békéscsaba – Szeged, 1992, 140.
Uncontrolled Keywords: közös templomhasználat
Genre: felekezetek közötti ügy
Depositing User: eprints admin
Date Deposited: 2018. Jul. 27. 09:45
Last Modified: 2019. Jul. 13. 13:14
URI: http://bekref.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/190

Actions (login required)

View Item View Item