Szikszai György (1732) Békési egyházközség és mezőváros összeírása.
Előnézet |
Kézirat PDF
00248.pdf Letöltés (29MB) | Előnézet |
Átirat PDF
00248-atiras-kesz.pdf Letöltés (270kB) |
Regeszta
A Békési Református Egyházközség 1732-ben nyitott anyakönyvében maradt fenn az egyházközség tagjainak első névsora, amely egyben a település első névsora is, hiszen 1732-ben Békésen csak reformátusok éltek. Az anyakönyv címlapjára Szikszai György barokkos körmondatban megírta, miért tarja fontosnak a matrikula megnyitását: az egyházközség múltjáról alig maradt fenn információ, ezért szükséges írásban rögzíteni a gyülekezet adatait. A kötet első lapjára ezért lejegyezték annak az engedélynek a másolatát, amely lehetővé tette, hogy 1732-ben szilárd falazatú templom épüljön Békésen. Ezt követően felsorolják az egyházközség és a település vezetőinek a nevét, majd az építkezésre adakozók névsorát. Az adományozók között nemcsak békésieket találunk, hanem a szomszédos települések lakóit is. Ezután összeírják a teljes lakosságot. Az összeírás családfők szerint történt, nőket csak özvegység esetében vettek föl a listára. A településen ideiglenesen tartózkodókat is összeírták, és néhány esetben a lakosok közötti rokonsági kapcsolatokat is jelölték.
Mű típusa: | Cikk |
---|---|
Szerző: | Szerző Szerző születése/halála Szerző foglalkozása Szikszai György ?-1774 lelkipásztor, Békés |
Személyek: | Személyek Személyek születési/halálozási adatai Személyek foglalkozása Hajnal Ábel 1802-1882 lelkipásztor, Békés |
Dátum: | 1732. Július 04. |
Terjedelem: | fol. 2r-7v. |
Gyülekezet: | Békés |
Forrásdokumentum: | jegyzőkönyv |
Fond: | Anyakönyvek. Szülöttek, összeeskettek, megholtak, s némelly az Ekklézsiát s Várost illető jegyzetek jegyző könyve 1732 – 1783 |
Raktári jelzet: | I.62.a.2. |
Helyszín: | Békés |
Lelőhely: | Békési Református Egyházközség levéltára |
Vonatkozó szakirodalom: | Molnár Ambrus: Békés pusztulása és újjászületése, Budapest, 1999. Durkó Antal: Békés nagyközség története, Békés, 1939 |
Tárgyszó: | összeírás |
Műfaj: | egyháztörténet (krónika) |
Felhasználói azonosító szám (ID): | Hegyi Ádám |
A feltöltés ideje: | 2019. Már. 22. 13:19 |
Utolsó módosítás: | 2022. Júl. 26. 15:50 |
URI: | http://bekref.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/274 |
Tétel nézet |