Vármegyei vizsgálat Füredi János dobozi református tanító ügyében

(1738) Vármegyei vizsgálat Füredi János dobozi református tanító ügyében.

[thumbnail of 00532.pdf]
Előnézet
Kézirat PDF
00532.pdf

Letöltés (73MB) | Előnézet
[thumbnail of 00532-atirat-kesz.pdf]
Előnézet
Átirat PDF
00532-atirat-kesz.pdf

Letöltés (79kB) | Előnézet

Regeszta

A szakirodalom régóta ismerte, hogy Rákóczi József kiáltványa 1738-ban Füredi János dobozi tanító kezébe került. Közismert, hogy a Porta Rákóczi Józsefet, II. Rákóczi Ferenc fiát deklarálta erdélyi fejedelemnek, aki rögtön ezután kiadta a manifesztumát. Ebben a trónra való jelölését tudatta, s egyben fegyverbe is hívta a magyar és erdélyi lakosságot. Kiáltványa nem ért célt, aminek az egyik oka az volt, hogy a katonák nem engedték átjuttatni a dokumentumot a határon, s mindenkitől elkobozták azt. Csak nagyon kevés példány került át Magyarországra. Ezzel együtt pedig a III. Károly Rákóczi Józsefet felségárulónak nyilvánította, s vérdíjat tűzött ki fejére. Békés vármegye nemesi közgyűlése több szakaszban tárgyalta Füredi vétségét, amelyet a vármegye jegyzőkönyvében rögzítettek. A jegyzőkönyvben nemcsak a vármegyei vizsgálatok, hanem az üggyel kapcsolatos helytartótanácsi határozatok is megtalálhatók. A jegyzőkönyv első felében Gyulai János gyulai református lelkész vallomása olvasható. Ennek részeként megkérdezték tőle, hogy ő adta-e a manifesztumot Füredinek és mikor. A válasz erre a következő volt: igen, ő adta, amikor 1738 pünkösdjén beszolgált Dobozon, mert a faluban nem volt lelkész. Gyulai vallomásában beismerte, hogy a dobozi jegyzővel, esküdtekkel és Füredi János tanítóval beszélt Rákóczi kiáltványáról, de azt a kereszténységre veszélyesnek tartotta. Később a doboziak kérésére a manifesztum egy példányát kocsin eljuttatta Dobozra. Megkérdezték Gyulaitól azt is, kitől értesült a kiáltványról. A válasza szerint az adott év Szent György hetének tájékán a bihari szőlőiből Szeghalmon át ment vissza, amikor Keresztessy Márton szeghalmi lelkipásztor neki azt megmutatta. Ezt a manifesztumot Gyulai lemásolta. Ezt követően a vizsgálók megkérdezték Gyulaitól, hogy Füredin kívül mással megosztotta-e a manifesztumot, mire Gyulai azt válaszolta, hogy senki mással. Arra is rákérdeztek, hogy pünkösdkor Dobozon lévén beszélt-e ott a lakosság előtt a kiáltványról, amelyre szintén nemleges választ kaptak. A Helytartótanács a rendelkezése alapján kimondta, hogy a dobozi tanítót minél hamarabb Kassára kell szállítani. Ennek kapcsán arról is határoztak, hogy Füredit kísérettel Kassára kell vinni, ezért a vármegyéknek a fogolyszállítókat át kellett engedniük a vármegyei határokon. A Helytartótanács elégedett volt Békés vármegye határozott föllépésével, mert a tanítót anélkül elmozdították, hogy zavargások törtek volna ki. A dokumentum állapota miatt a szöveg bizonyos részei hiányoznak, de annyi bizonyos, hogy a leírás később úgy folytatódik, hogy nem tudtak valamit megvizsgálni, ezért a tanító továbbküldését a Helytartótanács felfüggesztette. Gyulán a vármegye ezt a rendelkezést átvette. 1738. augusztus 4-én a gyulai várban a békés vármegyei nemesi közgyűlés a pestis terjedése miatt korlátozva lett megtartva. A gyűlés során ismét foglalkoztak Fürdeivel, és kijelentették, hogy a Helytartótanács rendelkezését jóváhagyják: Füredit a vizsgálat dokumentumaival együtt minél előbb Kassára kell küldeni. A parancs végrehajtása viszont mégsem történt meg, mert Füredi fertőző betegséget kapott, ezért a helyiek nem merték a fertőző tanítót onnan elszállíttatni. A vármegye később elhatározta, hogy Füredit kitoloncolják a várból, és a mezővárosban engedélyezték számára, hogy kezeltesse magát.

Mű típusa: Cikk
Személyek:
Személyek
Személyek születési/halálozási adatai
Személyek foglalkozása
Füredi János
?-?
tanító, Doboz
Gyulai János
1699-1770
lelkipásztor, Gyula
Keresztessy Márton
?-?
lelkipásztor, Szeghalom
Dátum: 1738. Július 03.
Dátum megjegyzés: 1738. július 3 - 1738. augusztus 4.
Terjedelem: p. 271-275, 284-286, 316.
Gyülekezet: Doboz
Forrásdokumentum: jegyzőkönyv
Fond: Békés vármegye nemesi közgyűlésének iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek. Nemesi közgyűlési jegyzőkönyv 1737-1739.
Raktári jelzet: IV.A.1.a.5.
Helyszín: Gyula
Lelőhely: Magyar Nemzeti Levéltár - Békés Megyei Levéltár
Vonatkozó szakirodalom: Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez, II. kötet 1695-1848, Békéscsaba, 1971, p. 206. Haan Lajos: Regesták Békésvármegye közgyűlési jegyzőkönyveiből 1715-1795 eszt, Békésvármegyei Régészeti és Mivelődéstörténelmi Társulat Évkönyve 11. 1884-1885, 118.
Tárgyszó: rektor
Műfaj: egyházfegyelmi ügy
Egyéb megjegyzés: Karácsonyi János: Békésvármegye története, I. kötet, Gyula, 1896, 343.
Felhasználói azonosító szám (ID): admin eprints
A feltöltés ideje: 2019. Okt. 14. 14:00
Utolsó módosítás: 2020. Júl. 01. 10:40
URI: http://bekref.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/561
Bővebben:
Tétel nézet Tétel nézet