Hódmezővásárhely templomépítési kérelme

(1724) Hódmezővásárhely templomépítési kérelme.

Ez a mű legutolsó verziója.

[thumbnail of 00038_001-004.pdf]
Előnézet
Kézirat PDF
00038_001-004.pdf

Letöltés (9MB) | Előnézet
[thumbnail of ÁTIRAT.pdf]
Előnézet
Átirat PDF
ÁTIRAT.pdf

Letöltés (90kB) | Előnézet

Regeszta

A hódmezővárosi református egyház vezetőjének levele a királyhoz a helvét hitvallás megerősítése és védelme és templomépítési kérelem indokán, mivel helyzetük rendezése a korábbi ígéret ellenére sem történt még meg. Vallásszabadságuk követelését érdemeikre, munkájukra alapozzák. Ezeket fel is sorolják: II. Rákóczi Ferenc szabadságharca alatt is megmaradtak Rabutinnak, az erdélyi császári haderő főparancsnokának irányítása alatt, sőt, még támogatták is hadseregét ellátmánnyal, úgy, mint 300 szekér gabonával és ugyanennyi ökörrel. Továbbá a nemrég véget ért temesvári török hadjárat idején szintén a császári csapatoknak biztosítottak 500 köböl, illetve 100 ölnyi takarmányt. Kérésük indoklásában hivatkoznak még az 1608. évi koronázási törvényekre, és az 1681. évi 25. és 26. törvénycikkekre, amely az építendő templomok helyének kijelöléséről szól.

Mű típusa: Cikk
Személyek:
Személyek
Személyek születési/halálozási adatai
Személyek foglalkozása
III. Habsburg Károly
1711-1740
Magyarország : király
Dátum: 1724. Október 27.
Gyülekezet: Hódmezővásárhely
Forrásdokumentum: levél
Fond: Igazgatási Iratok. Gr. Károlyi család iratai 1713-1791.
Raktári jelzet: I.180.c.1. nr. 4.
Lelőhely: Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség
Műfaj: felekezetek közötti ügy
Felhasználói azonosító szám (ID): Veres Tünde
A feltöltés ideje: 2018. Aug. 06. 12:34
Utolsó módosítás: 2018. Aug. 06. 14:49
URI: http://bekref.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/260

Az archívumban megtalálható verziók

Bővebben:
Tétel nézet Tétel nézet